Termékek
Kiemelt információk
Pályázatok
Pályázatok
- folyamatban lévő pályázataink feltöltése folyamatban van...
Visszaélés-bejelentés
Tájékoztatás a visszaélés-bejelentésről
A Gyulai "Fafém" Bútor Zrt. a 2023. évi XXV. törvény (Panasztörvény) alapján belső visszaélés-bejelentési rendszert működtet.
Ki tehet bejelentést?
A belső visszaélés-bejelentési rendszerben jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt lehet bejelenteni.
A belső visszaélés-bejelentési rendszerben bejelentést tehet a panasztörvény szerint:
• a foglalkoztató által foglalkoztatott
• az a foglalkoztatott, akinek a foglalkoztatónál fennálló foglalkoztatásra irányuló jogviszonya megszűnt
• a foglalkoztatóval foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött
• az egyéni vállalkozó, az egyéni cég, ha a foglalkoztatóval szerződéses kapcsolatban áll
• a foglalkoztató tekintetében tulajdonosi részesedéssel rendelkező személy, valamint a foglalkoztató ügyviteli, ügyvezető, illetve felügyelő testületéhez tartozó személy, ideértve a nem ügyvezető tagot is
• a foglalkoztatóval szerződéses kapcsolat létesítésére vonatkozó eljárást megkezdett, szerződéses kapcsolatban álló vagy szerződéses kapcsolatban állt vállalkozó, alvállalkozó, beszállító, illetve megbízott felügyelete és irányítása alatt álló személy
• a foglalkoztatónál tevékenységet végző gyakornok és önkéntes
• a foglalkoztatóval jogviszonyt vagy szerződéses kapcsolatot létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony vagy szerződéses kapcsolat létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött
• az a személy, akinek a jogviszonya vagy szerződéses kapcsolata a foglalkoztatóval megszűnt
Hogyan lehet bejelentést tenni?
A bejelentő a bejelentést írásban vagy szóban teheti meg, személyes adatok megadásával vagy névtelenül.
Írásbeli bejelentés:
Postai úton: Gyulai "Fafém" Bútor Zrt. HR-vezető
5701 Gyula, Pf.: 35.
Borítékon feltüntetni: Visszaélés-bejelentés - címzett általi felbontásra
E-mailben: visszaeles@fafem.hu
A www.fafem.hu oldalon a "Kapcsolat/Visszaélés-bejelentés" menüpontban található űrlap kitöltésével. A belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetője a belső visszaélés-bejelentési rendszerben tett írásbeli bejelentés kézhezvételétől számított hét napon belül a bejelentés megtételéről visszaigazolást küld a bejelentő számára. A visszaigazolás keretében a bejelentő részére általános tájékoztatást nyújt a 2023. évi XXV. törvény szerinti eljárási és adatkezelési szabályokról.
Szóbeli bejelentés:
A szóbeli személyesen lehet megtenni a HR-vezetőnél:
Személyesen: Gyula, Henyei M. u. 11. hétköznapokon: 10.00-15.00 közötti időtartamban
Szóbeli bejelentés esetén a HR-vezető írásba foglalja a bejelentést, és – annak ellenőrzésére, helyesbítésére, aláírással történő elfogadására vonatkozó lehetőség biztosítása mellett – a bejelentő számára másodpéldányban átadja.
Szóbeli bejelentés esetén a bejelentő figyelmét fel kell hívni a rosszhiszemű bejelentés következményeire, a bejelentés kivizsgálására irányadó eljárási szabályokra és arra, hogy személyazonosságát – ha az annak megállapításához szükséges adatokat megadja – a vizsgálat valamennyi szakaszában bizalmasan kezelik.
A bejelentés tartalma
• annak megjelölése, hogy a bejelentő milyen viszonyban áll a Céggel (pl. jogviszony, szerződéses kapcsolat)
• a bejelentésre okot adó esemény, jogellenes magatartás részletes leírása (helyszín, időpont, cselekmény, érintett természetes vagy jogi személyek);
• az eset bizonyítására alkalmas, a bejelentő rendelkezésére álló dokumentumok, információk, bizonyítási eszközök
• azon személyek megjelölése (tanúk), akik tudomással bírhatnak a bejelentett eseményről, cselekményről, annak körülményeiről.
Hogyan történik a bejelentések kezelése és kivizsgálása?
A Társaság a belső visszaélés-bejelentési rendszerben tett írásbeli bejelentés kézhezvételétől számított hét napon belül a bejelentés megtételéről visszaigazolást küld a bejelentő számára.
A visszaigazolás keretében a bejelentő részére általános tájékoztatást nyújt az e törvény szerinti eljárási és adatkezelési szabályokról.
A bejelentésben foglaltakat a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül, de legfeljebb a bejelentés beérkezésétől számított harminc napon belül kivizsgálja. A határidőt különösen indokolt esetben, a bejelentő egyidejű tájékoztatása mellett lehet meghosszabbítani. A bejelentőt ebben az esetben a kivizsgálás várható időpontjáról és a kivizsgálás meghosszabbítása indokairól kell tájékoztatni. A bejelentés kivizsgálásának tájékoztatásának határideje a meghosszabbítás esetén sem haladhatja meg a három hónapot.
A bejelentés kivizsgálása során a HR-vezető kapcsolatot tart a bejelentővel, ennek keretében a bejelentés kiegészítésére, pontosítására, a tényállás tisztázására, valamint további információk rendelkezésre bocsátására hívhatja fel a bejelentőt.
A bejelentés kivizsgálása mellőzhető, ha:
• a bejelentést azonosíthatatlan bejelentő tette meg
• a bejelentést nem a 2023. évi XXV. törvény 20. § (2) és (3) bekezdése szerint erre jogosult személy tette meg
• a panaszos a sérelmezett tevékenységről vagy mulasztásról való tudomásszerzést követő hat hónap után terjesztette elő panaszát
• a bejelentés ugyanazon bejelentő által tett ismételt, a korábbi bejelentéssel azonos tartalmú bejelentés, illetve a közérdek vagy a nyomós magánérdek sérelme a bejelentésben érintett természetes személy, illetve jogi személy (a továbbiakban együtt: bejelentésben érintett személy) jogainak a bejelentés kivizsgálásából eredő korlátozásával nem állna arányban.
A belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetője a bejelentés kivizsgálásáról vagy annak mellőzéséről és a mellőzés indokáról, a bejelentés kivizsgálásának az eredményéről, a megtett vagy tervezett intézkedésekről a bejelentőt tájékoztatja.
A bejelentésben érintett személyt a vizsgálat megkezdésekor részletesen tájékoztatni kell a bejelentésről, a személyes adatai védelmével kapcsolatban őt megillető jogairól, valamint az adatai kezelésére vonatkozó szabályokról. A tisztességes eljárás követelményének megfelelően biztosítani kell, hogy a bejelentésben érintett személy a bejelentéssel kapcsolatos álláspontját jogi képviselője útján is kifejtse, és azt bizonyítékokkal támassza alá. A bejelentésben érintett személy tájékoztatására kivételesen, indokolt esetben később is sor kerülhet, ha az azonnali tájékoztatás meghiúsítaná a bejelentés kivizsgálását. ( 2023. XXV. törvény 27.§ (2)).
Alaposnak minősülő panasz, illetve a közérdekű bejelentés esetén a Társaság gondoskodik:
• a jogszerű vagy a közérdeknek megfelelő állapot helyreállításáról, illetve az egyébként szükséges intézkedések megtételéről,
• a feltárt hibák okainak megszüntetéséről,
• az okozott sérelem orvoslásáról és
• indokolt esetben a felelősségre vonás kezdeményezéséről
A visszaélést bejelentők védelme
A belső visszaélés-bejelentési rendszerben a személyazonosságát felfedő bejelentő, valamint a bejelentésben érintett személy személyes adatait az erre jogosultakon kívül más nem ismerheti meg. A bejelentést kivizsgáló személyek a vizsgálat lezárásáig vagy a vizsgálat eredményeképpen történő formális felelősségre vonás kezdeményezéséig a bejelentés tartalmára és a bejelentésben érintett személyre vonatkozó információkat – a bejelentésben érintett személy tájékoztatásán túl – a foglalkoztató más szervezeti egységével vagy munkatársával a vizsgálat lefolytatásához feltétlenül szükséges mértékben oszthatják meg. ( 2023. XXV. törvény 27.§ (1)).
A bejelentőt, vagy családtagját nem érheti a olyan hátrány, amely a munkaviszonyát, vagy szerződéses jogviszonyát érinti, és amire a jogszerű bejelentés miatt kerül sor (pl. felmondás, lefokozás, munkabér-csökkentés).
Jogszerűen megtett bejelentés esetén a bejelentőt védelem illeti meg, ennek részletes szabályait a 2023. XXV. törvény 41-49. § tartalmazza.
Minden, a bejelentő számára hátrányos intézkedés, amelyre a bejelentés jogszerű megtétele miatt kerül sor és amelyet a 20. §-ban meghatározott jogviszonnyal, vagy kapcsolattal összefüggésben valósítanak meg, jogellenesnek minősül akkor is, ha egyébként jogszerű lenne.
Adatkezelés, személyes adatok védelme
Személyes adatok kezelésének célja:
A bejelentés kivizsgálásához csak az elengedhetetlenül szükséges személyes adatokat kezeljük kizárólag a bejelentés kivizsgálása, és a bejelentés tárgyát képező magatartás orvoslása vagy megszüntetése céljából. Ezek az adatok a bejelentés kivizsgálásában közreműködő bejelentővédelmi ügyvéd, illetve külső szervezet részére továbbíthatóak. ( 2023. XXV. törvény 26.§ (1)).
Adatot továbbítani csak az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szervnek lehet, vagy az érintett hozzájárulásával.
A belső visszaélés-bejelentési rendszer keretei között kezeljük:
• a bejelentő adatait (panaszos)
• annak a személynek az adatait, akinek magatartása, vagy mulasztása a bejelentésre okot adott (bepanaszolt)
• azon személyek adatát, akik a bejelentésben foglaltakról érdemi információval rendelkeznek (tanú)
A panaszos vagy közérdekű bejelentő személyazonossága kizárólag a hozzájárulásával fedhető fel a bepanaszolt szervezet vagy személy számára.
A belső bejelentési rendszer keretei között kezelt adatok közül töröljük az egyéb bejelentéshez kapcsolódó személyes adatokat.
A személyes adatok kezelésének jogalapja:
A 2023. évi XXV. törvény kötelezi a Társaságot a belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetésére, amelynek keretei között kezeli a bejelentés kivizsgálásához elengedhetetlenül szükséges személyes adatokat (bejelentőé, bepanaszolt személyé, tanúké).
A kezelt személyes adatok köre:
Bejelentő neve, telefonszáma, lakcíme, e-mail-címe, valamint a bejelentésben, vagy csatolmányokban megadott személyes adatok (érintett személyeké is: tanú, bepanaszolt).
Adatkezelés időtartama:
A beérkezett bejelentésekről a belső visszaélés-bejelentési rendszert működtető nyilvántartást vezet, a bejelentéseket legfeljebb addig tárolja, amíg az szükséges és arányos.
A panasszal, közérdekű bejelentéssel, a lefolytatott vizsgálattal és a megtett intézkedésekkel kapcsolatos adatokat - a bejelentő védelme és a megtett intézkedések utólagos igazolhatósága céljából - belső bejelentési rendszert működtető az utolsó vizsgálati cselekmény vagy intézkedés befejezésétől számított öt évig megőrzi.
Érintett jogai:
A hozzáférési jogot, a helyesbítéshez, törléshez, adatkezelés korlátozásához való jogokat a Társaság Adatvédelmi és adatkezelési szabályzatának 6. fejezete részletezi.
Bejelentő űrlap:
Bejelentő adatai